2024. márc. 29. péntek
Választások 2024
Adatkezelési Tájékoztató
KORONAVÍRUS
Telekom
Kincstári Start-értékpapírszámla
Kincstári Start-értékpapírszámla
Kincstári Start-értékpapírszámla

Ünnepélyes időkapszula és alapkőletételre került sor Konyáron

Községünk 2016. május 20-án a Nemzeti Köznevelési Infrastruktúra Fejlesztési Program keretében épülő tornaterem alapkő letételének ceremóniáját tartotta. Leendő sportlétesítményünket nemzeti értékként tartjuk számon, amely - bízunk benne - elkészültével fellegvárként szolgálja majd településünk felnövekvő nemzedékének mindennapos testedzését. Az ünnepséget Vig Szilárd, Konyár község polgármestere nyitotta meg, majd a település diákjai kedveskedtek színes ünnepi műsorral a különleges alkalom tiszteletére. Köszöntőt mondott még Dr. Vitányi István országgyűlési képviselő, és Dr. Boros Anita vagyongazdálkodásért felelős helyettes államtitkár asszony is. Beszédükben mindketten örömüket fejezték ki, hogy a tornaterem beruházás a megvalósulás pályájára állhatott.

Konyáron ez a fejlesztés központi szerepűnek mondható, hiszen a sportéleten túl más rendezvények megtartására is alkalmas lesz az épület. Az ünnepség zárásaként kíváncsian szemlélték a jelenlévők 'A Konyári Sportélet Szellemi Bölcsője' elnevezésű időkapszula elhelyezését, mely üzenetet rejt a Jövőnek.


Megjelentünk a Nemzeti fejlesztési Minisztérium és a Nemzeti Sportközpontok honlapján!



 
Akadálymentes mód váltás
Étlap
Belterületi úthálózat fejlesztése Konyáron
Új bölcsődei férőhelyek kialakítása Konyáron
MFP kommunális eszköz beszerzése
EÜ ALAPELLÁTÁS INFRASTRUKTURÁLIS FEJLESZTÉSE
Konyári Családsegítő és Gyermekjóléti Szolg. fejl.
Konyár Község Önk. ASP Központhoz való csatlakozása
Magyar Falu Orvosi eszköz
Magyar Falu Orvosi eszköz 2020
VP6-7.2.1-7.4.1.2-16
Szolgálati lakás
Magyar Falu Közterület karbantartás
Magyar Falu Útfelújítás
Faluházak felújítása
Óvodai játszóudvar fejlesztés
Leader - Közösségi terek és kapcs. szolg.
Magyar Falu MFP-UHK/2021
MFP-UHK/2022.
Önkormányztai tul. lévő ingatlanok fejlesztése - 2021
MFP-KOEB/2021.
Önkormányzati épületek energetikai korszerűsítése Konyár településen
MFP-UHJ/2023. Út, híd, járda építése/felújítása