2024. ápr. 19. péntek
Választások 2024
Adatkezelési Tájékoztató
KORONAVÍRUS
Telekom
Kincstári Start-értékpapírszámla
Kincstári Start-értékpapírszámla
Kincstári Start-értékpapírszámla
Áldott, Békés Karácsonyt és Boldog Új Esztendőt!

Karácsonyvárás élő betlehemes előadással Konyáron

2016. december 22-én ismét különleges élményekkel gazdagodhatott Konyár lakossága. Hagyomány, kultúra és gasztronómia találkozott a meghitt hangulatú estén a Művelődési és Ifjúsági Ház, Könyvtár, Kurucz Albert Falumúzeumban megrendezésre került Mindenki Karácsonyán. Az este a Pergő Hagyományőrző Műhely fellépésével kezdődött, majd a helyi óvodások és iskolások mellett a Gyopáros néptánccsoport, a Könyvbagoly Olvasókör és a Konyári Pávakör műsorával folytatódott. Ezt követően interaktív, élő Betlehemet tekinthetett meg az érdeklődő közönség a gyerekek és a felnőttek nem kis örömére. A református templom szomszédságában található rendezvénytéren az este záró akkordjaként jelent meg végül a szent család, az angyalok és a három királyok, majd foglalták el helyüket a betlehemi istállóban. A pajtába Csádi Gyula és Haraszti Sándor helyi gazdák állatai kerültek. Kicsiknek és nagyoknak egyaránt élményt jentett, hogy miután a bibliai jelenetet élőben megtekintették, az érdeklődők a kuriózumnak mondható szamarakat, juhokat, szürke marhákat közelebbről is szemügyre vehették. A népes tömeget forralt borral, meleg teával, kemencében sült tökkel és burgonyával kínálta a Konyári Szépkorúak Klubja, akik odaadó munkájukkal idén is hozzájárultak az adventi készülődést lezáró eseményekhez. Megmozdult a település apraja- nagyja, és a közelgő ünnep hangulata mindenkit magával ragadott.

Lénárt Attila


 

Katalinnapi2
 


 
Lénárt Attila grafikusművész kiállításának megnyitója



 







 
További cikkeink...
Akadálymentes mód váltás
Étlap
Belterületi úthálózat fejlesztése Konyáron
Új bölcsődei férőhelyek kialakítása Konyáron
MFP kommunális eszköz beszerzése
EÜ ALAPELLÁTÁS INFRASTRUKTURÁLIS FEJLESZTÉSE
Konyári Családsegítő és Gyermekjóléti Szolg. fejl.
Konyár Község Önk. ASP Központhoz való csatlakozása
Magyar Falu Orvosi eszköz
Magyar Falu Orvosi eszköz 2020
VP6-7.2.1-7.4.1.2-16
Szolgálati lakás
Magyar Falu Közterület karbantartás
Magyar Falu Útfelújítás
Faluházak felújítása
Óvodai játszóudvar fejlesztés
Leader - Közösségi terek és kapcs. szolg.
Magyar Falu MFP-UHK/2021
MFP-UHK/2022.
Önkormányztai tul. lévő ingatlanok fejlesztése - 2021
MFP-KOEB/2021.
Önkormányzati épületek energetikai korszerűsítése Konyár településen
MFP-UHJ/2023. Út, híd, járda építése/felújítása