2024. ápr. 19. péntek
Választások 2024
Adatkezelési Tájékoztató
KORONAVÍRUS
Telekom
Kincstári Start-értékpapírszámla
Kincstári Start-értékpapírszámla
Kincstári Start-értékpapírszámla

Ünnepléssel zárták az évet

2011. december 12-én 13 órától tartotta évzáró ünnepségét a konyári Szépkorúak Nyugdíjas Klub, mely jelenleg 44 tagot számlál. A rendezvényt Hudák Iméréné Erzsike a klub titkára köszöntő beszédével nyitotta meg.

 

Az eseményen meghívott vendégként jelen voltak: Dr. Fülep László polgármester, Vajdaházi Imréné a Megyei Nyugdíjas Szervezetek Szövetségének titkára, Kanta Józsefné a Megyei Nyugdíjas Szervezetek Szövetségének tagja, Hudák Imréné levezető elnök, a helyi klub titkára, Cseke László a Megyei Nyugdíjas Szervezetek Szövetségének pénzügyi ellenőre, Erdőhátiné Fürj Anikó református lelkészasszony, Pallás Imréné Irénke a Konyári Pávakör Egyesület vezetője, Csuka Gáborné Rozika a Konyári Nótások Egyesület vezetője, Békési András a konyári Művelődési Ház igazgatója.

A köszöntő mondatok után beszédeket hangzottak el a meghívott hetven fős közönségnek. Közben gyerekek - Erdőháti Anna és Varga Borbála - verseket szavaltak: Éves beszámolót tartott a klub életéről a klubvezető Erdőháti Sándorné Vilike majd felköszöntötték 92 éves klubtársukat Bárány Lajosné Margitka nénit is, aki meghatódva fogadta a születésnapi meglepetést. Ezután a klubtagok és a vendégek finom és bőséges ebédet kaptak, amit a desszertek: a különböző finom sütemények követtek. Ezek elfogyasztása után zenés-táncos mulatsággal ért véget az évadzáró est. A klub vezetője Erdőháti Sándorné megköszönte Konyár Község Önkormányzatának a nyújtott támogatást, valamint minden jelenlévő klubtagnak az éves munkáját és a meghívott vendégeknek, pedig az együttműködést. Mindenkinek békés, boldog új esztendőt kívánt. Az asztali névkártyán szereplő idézettel zárta jókívánságait:

„Azt kívánom, Isten áldjon boldogságot, örömöt. Karácsonynak szent ünnepén sok szerető szív között! Legyen tele minden lélek örömmel és békével, égő gyertyák, csillagszórók el nem múló, hű szeretet mennyei szép fényével!”

A klubvezető tervei szerint, a 2012-es esztendőben is sok összejövetelt, kirándulást szervez majd a klubnak, amely jövőre ünnepli fennállásának második évfordulóját.

Munkájához sok sikert és jó egészséget kívánunk!


 

A Zemplénben kirándult klubunk

2011. július 20-án kissé borongós időben, korán reggel indultunk el 36-an - a Szépkorúak Nyugdíjas Klub tagjai egynapos kirándulásunkra a Zemplénbe Erdőhátiné Vilike vezetésével. Élménydús utunkról sok fénykép és videofelvétel is készült.

 

Utunk első állomása Kassa volt, ide a reggeli órában érkeztünk. A Kassai Dómhoz egy szép hangulatos, szökőkutas sétálóutcán érkeztünk meg. Előbb kívülről csodáltuk meg a gótikus templom tornyait, kőcsipkéit, majd belül a gyönyörű színes üvegablakokat és a templom főoltárát. Lementünk az altemplomba is, ahol a „nagyságos fejedelem” II. Rákóczi Ferenc 196-ban Rodostóból hazahozott hamvai márvány szarkofágban nyugszanak. Kegyeletünk jeléül megkoszorúztuk a síremléket. Jó érzés volt látni, a nemzeti szín szalagos koszorúk sokaságát – ahogy mind a négy síremléket beborítják. Ez azt mutatja, hogy sok honfitársunk rója le kegyeletét a nagy elődök előtt.

Megnéztük a színházat, a Rodostó Házat és a hatalmas szélviharos esőfelhőket magunk mögött hagyva indultunk a Zempléni-hegység felé.

Erdők között, szerpentines úton haladva érkeztünk Göncre, ahol megnéztük a református templomot és a Biblia Múzeumot. Itt fordította le Károli Gáspár, ezen a településen az első magyar nyelvű Szentírást. A Vizsolyi Biblia egy példánya a múzeumban látható.

Mi, alföldi emberek rácsodálkoztunk a zöld hegyoldalakra, a völgyekben megbúvó szép kis üdülőfalvakra. Jó hangulatban érkeztünk Pálházára, ahol egy finom ebédet fogyasztottunk el a Kőkapu étteremben. Itt a friss, jó levegőn sétáltunk, a nagy történelmi személyiségek kétméteres, fából faragott szobrai között. Sok fényképet készítettünk az út során és az ásványmúzeumban ajándékokat, emlékeket is vásároltunk.

Utunk következő állomása Sárospatak volt, ahol a Rákóczi várat néztük meg. A várudvarban, az ódon falak között sétáltunk és megtekintettük a várkertet is.

Útban hazafelé megálltunk egy borkóstolóra Bodroghalmon, ahol vásárolni is lehetett a zamatos borokból. A jó hangulatú, vidám, mókás társaságunk hazafelé a buszon sok dalt elénekelt. Az itthonról vitt tarisznyák közben lassan kiürültek, így nagyon örültünk a Vilike finom fahéjas korbácstésztájának, amivel megkínált minket.

Szerencsésen szép élményekkel gazdagodva érkeztünk haza – sok helyen jártunk, szomszédoltunk, de a szívünknek oly kedves tengeri-búza és napraforgótáblák, amelyek a legszebbek mégis a mi határunkban vannak. A Konyár táblához közeledvén jó érzéssel zendítettünk rá a „Kiskonyárra két úton kell bemenni” kezdetű nótára.

Ezúton köszönjük a helyi önkormányzat támogatását, ami nélkül nem valósult volna meg ez a szép, élménydús kirándulás.


Mazsu Istvánné

 
2010-ben:

2010csigacsinalas

nevnap

szepkoruak

 

A Konyári Szépkorúak Klubjának

hétköznapjai 2010 évben

 

2010 év márciusában alakult meg 20 fővel ez a kis közösség, hogy hétköznapjait családias légkörben, szeretetben tölthesse. Jelenlegi létszámunk: 35 fő.

Időrendi sorrendben az alábbi nagyobb eseményeink, rendezvényeink voltak – hol kevesebb, hol szinte teljes létszámmal

 

Március hó:

-          Budapesten a Terror Háza intézmény látogatása – mindenkire megrendítő hatással volt.

Április hó:

-          A Debreceni Egyetem Botanikus kertjét látogattuk – felhőtlen kikapcsolódásban volt részünk.

Május hó:

-          Közösségi rendezvényen közös ebéd

-          Megható anyáknapi megemlékezés volt külső és tagi szereplőkkel

-          Lelkésznőnket hallgattuk Pünkösd ünnepéről

Június hó:

-          Klubtagjaink 3 tartalmas és kellemes napot töltöttek Mohács városában és környékén, nagyon sok élménnyel gazdagodva értek haza.

-          Névnaposokat ünnepeltünk ebéddel, zenével.

Július hó:

-          A községi rendezvényen aktívan kivettük a részünket

-          Tésztát gyúrtunk, nyújtottunk és utána természetesen a közös slambuc főzés következett.

-          A hónap végén közösen látogattunk a szomszédos Nagyváradra, a Bihar-hegység nevezetes helyeire sok-sok szép élménnyel, látvánnyal gazdagodva tértünk haza.

-          Versekkel, gondolatokkal emlékeztünk Trianonról.

Október hó:

-          Az idősek hónapja alkalmából a névnaposokkal együtt emlékeztünk és ünnepeltünk.

November hó:

-          Debrecenben töltöttünk egy hangulatos napot a Tímár-házban lévő kézimunka kiállítással és egyéb bemutatóval – megtekintettük a nemrégiben felújított Szent Anna templomot.

-          Lelkésznőnket hallgattuk advent jegyében a várakozásról a teremtő eljöveteléről.

December hó:

-          Évzáró ünnepségünket összekötöttük a karácsony ünneplésével, köszöntöttük drága Margitka néninket (Bárány Lajosné) 91 éves születésnapja alkalmából. Az ünnepség nagyon jó hangulatban telt és felemelő érzés volt, hogy részt vett rajta a Nyugdíjas Szövetség elnöke Rózsa – a klubéletünkben ez volt az első közös találkozásunk.

Klubtagjaink és támogatóink munkáját ezen sorokkal megköszönöm és a további munkánkhoz kívánok mindenkinek jó egészséget és együttműködést. Hasonlóan sok-sok szeretettel üdvözlöm a Nyugdíjas Híradó olvasóit, ismert és ismeretlen nyugdíjas társaimat, kívánva nekik is jó egészséget és tartalmas klubéletet.

 

Konyár, 2011. február 1.

 

Üdvözlettel:

Erőhát Sándorné

 

szepkoruak


A Botanikus kertben járt a Konyári Szépkorúak Klubja.
 
Akadálymentes mód váltás
Étlap
Belterületi úthálózat fejlesztése Konyáron
Új bölcsődei férőhelyek kialakítása Konyáron
MFP kommunális eszköz beszerzése
EÜ ALAPELLÁTÁS INFRASTRUKTURÁLIS FEJLESZTÉSE
Konyári Családsegítő és Gyermekjóléti Szolg. fejl.
Konyár Község Önk. ASP Központhoz való csatlakozása
Magyar Falu Orvosi eszköz
Magyar Falu Orvosi eszköz 2020
VP6-7.2.1-7.4.1.2-16
Szolgálati lakás
Magyar Falu Közterület karbantartás
Magyar Falu Útfelújítás
Faluházak felújítása
Óvodai játszóudvar fejlesztés
Leader - Közösségi terek és kapcs. szolg.
Magyar Falu MFP-UHK/2021
MFP-UHK/2022.
Önkormányztai tul. lévő ingatlanok fejlesztése - 2021
MFP-KOEB/2021.
Önkormányzati épületek energetikai korszerűsítése Konyár településen
MFP-UHJ/2023. Út, híd, járda építése/felújítása