Tisztelt Érdeklődők!

Konyár polgápolgrmestereként mindenekelőtt szeretném kifejezni, hogy a konyári emberek településük, és egymás iránt mindig is büszkeséget és szeretetet tanúsítottak, községünk faluépítő tagjaiként továbbra is  egy összetartó közösség kialakulását kívánják szorgalmazni. A Konyárra látogató kedves vendégeink betekintést nyerhetnek az  Árpád-kori református templom, a  növény- és állatvilágban gazdag természetvédelmi területek, az impozáns látványt nyújtó középületek, és az őshonos szürkemarha tenyésztés  világába. A község hírnevét folyamatosan  öregbítik civil szervezeteink  is ( az országszerte, sőt országhatáron túl is híres Konyári Nótakör Egyesület és a Konyári Pávakör, a Konyári Sportegyesület - elsősorban focicsapatunk - )  alkalomszerű előadásaikat,rendezvényeiket  is meglátogathatják. Önkormányzatunk immár kb. 14 éve működtet saját honlapot,  amely teret ad  községünk történelmi, kulturális, közművelődési és sportolással kapcsolatos információinak. Tájékoztat a különféle rendezvényeinken történt eseményekről, színes fotókkal kiegészítve, továbbá elérhetőek  honlapunkon  rendeleteink, határozataink. Egyszóval széleskörű és  törekvéseinkkel egybevágó információáramlást biztosítunk a Tisztelt böngészők, elsősorban településünk lakói számára. Honlapunkat folyamatosan fejleszteni és bővíteni kívánjuk, hogy a Tisztelt érdeklődőhöz a lehető legrövidebb időn belül eljussanak a községünket érintő aktualitások, az azokról szóló híradások.

Mindenkor törekedve Konyár honlapjának tökéletessé tételére, kívánok valamennyi kedves olvasónknak kellemes időtöltést!