Név: Bocskai István Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
Konyári  II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolája

Intézményvezető: Pálóczi Gábor
Tagintézmény vezető: Tóth Bertalanné
Cím: 4133, Konyár Rákóczi u. 18.
Telefon: 54/413-023
e-mail cím: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.


Bemutatkozó szöveg:

Múltja – 2007. július 31-ig intézményünk részben önállóan gazdálkodó iskola volt, fenntartónk Konyár Község Önkormányzati Képviselő Testülete. Az intézményünk feladatai voltak: általános iskoláskorú, 3 óvodás korú gyerekek nevelése, oktatása, 1998-tól vezettük be a kisebbségi oktatást. Néhány évig ÁMK-ként is működtünk, amely magába foglalta a művelődési feladatok, községi könyvtári feladatok ellátását is.
Szakmai munkánkban a mindenkori tantestületre jellemző volt a megújulni, változtatni akarás. Az akkori időszak következményeinek eleget téve kollégáim továbbképzésben vettek részt tanév elején és évközben. Aztán jött a hét évenkénti 120 órás képzés teljesítésének kötelezése, melynek hét év alatt mindenki eleget tett. Újításaink egyikeként említeném meg a csoportbontás megszervezését, amely 1990-es évek végétől indult be. A gyerekeket egy mérés során soroltuk be fejlesztő és haladó csoportba. Többlet költség a módszer alkalmazásával nem merült fel, hisz párhuzamos (2) osztály azonos óraszámú tantárgyainak bontását tettük meg, pl.: magyar – matematika stb. 6 évvel ezelőtt – az állandóan változó közoktatási jogszabályok hatására – vezettük be szabadon választható tantárgyak tanítását első osztálytól, felmenő rendszerben. Így a kicsik is angolt tanulhatnak, többletet kaphatnak magyar és matematika tantárgyból. 4. osztálytól pedig informatikát tanulhat minden nebuló.

Napjaink – 2007. augusztus 1-től költségvetési, finanszírozási okokból társult intézmény lettünk 3 másik településsel együtt. Derecske (gesztor intézmény), Sáránd, Tépe, Konyár általános iskolái, nevezett települések önkormányzatainak döntése alapján létrehozta a Derecske és Környéke Általános Iskolai és Alapfokú Művészetoktatási Intézményi Társulást.
Kicsit szokatlan volt a helyzet a „feldagadt” pedagóguslétszámot látva (több, mint 140 fő), de hamar tisztázódott, hogy mindenki végzi saját körülményeinek, helyzetének megfelelően továbbra is a munkáját. Születtek azonban közös szabályzóink, pl.: SZMSZ, házirend, pedagógiai program. Közös az elektronikus nyilvántartási rendszerünk, adatszolgáltatáshoz statisztika, tankönyvmegrendelés, diákigazolvány rendelés, stb. Közös értekezletet tartunk legalább tan évente egy alkalommal (agressziókezelés, tehetségek gondozása, stb.) Közös munkaközösségek működnek: minőségirányítási csoport, magyar, angol, természettudományos, humán. 2009. szeptember 1-től csatlakozva a másik 3 tagintézményhez részesei lettünk az integrációs és képesség kibontakoztató programnak. Ez a nyertes pályázat számunkra teljes szakmai megújulást és egy gyermek barátiabb iskolai környezetet jelent. Reméljük, hogy 2010. január 1-től újra a nyertesek között lehetünk és folytatódhat a teljes intézményi „átváltozás”.